SAJÁT EMLÉKEK
Ezeket az emlékeket Béla a hármas (Teréz – Józsi – Béla) levelezések során osztotta meg e-mailben.
Utazás Irmus esküvőjére (1965. okt. 2.) Amikor ment a vonat Szerencsről Újhelybe, valahol két állomás között megállt, és én Borbély Bertivel leszálltam, hogy megnézzük, hogy vannak a kupék összekapcsolva, és át is bújtunk két kupé között az összetételnél a síneken. Képzelhető mi lett volna ha ekkor indul el a vonat. Aztán annak a rendjén felszálltunk a vonatra, ahol a rokonság meg mindenki természetesen jóízűen falatozott, és a vonat elindult. Persze azért arra nem emlékszem, hogy ez odafelé volt-e, vagy hazafelé. Aztán itthon miután rögvest gatyára vetkőztem, kicsit kilógok a még ünneplőben lévő csapatból (a csoportképen). Csoda, hogy a fehér ing még rajtam marad.
A Hajnal tehén „..hát igen, a Hajnal tehén. Ha volt az életemben olyan állat, ami igazán a szívemhez nőtt, az a Hajnal volt. Igen sokat jártam legeltetni, meg természetesen Józsi is. Hajnal olyan volt, mint egy jól nevelt kutya. Ha nagy ritkán bement a tilos területre, és kihajtottam, a szidást olyan szégyenteljes ábrázattal vette tudomásul, mint egy házőrző. És bizonyos parancsszavakra ugyanúgy hallgatott, mint egy kutya. Talánnem túlzás, hogy igazi családtag volt, nemhiába szerettünk vele fényképezkedni. Már nagyon öreg lehetett, amikor be lett adva.
A kis Béla a kórházban (A történetmesélés előzménye: Józsi elküldte nekünk Elek István: Háziállatok c. könyvének fotóját. A könyvet a bolhapiacon vette.) Hát még nekem milyen meglepetés!! Hiszen arra az évre vezethető vissza (1963), amikortól tulajdonképpen emlékszem dolgokra. Nem mindenre persze, de úgy bebevillannak emlékek. Például a kórház és a könyv. Ezek az első konkrét életesemények, melyre, ha nem is kristálytisztán, de visszaemlékszem. Anyu ebben az időszakban Tokajban volt a tüdőkórházban. Ekkor született a klasszikusnak számító mondásom, amikor kijött a mentő, és kérdezte az orvos, hogy hogy vagyok, közel 42 fokos lázzal azt mondtam neki, hogy "Köszönöm szépen, jól." Aztán emlékszem, ahogy feküdtem a mentőben, és az ablakából láttam a villanydrótokat. A kórházban pedig nem volt takaróm, és nagyon fáztam, és a nagyobb gyerekek közül adott valaki. Aztán arra, hogy össze-vissza mászkáltam, benyitottam mindenféle kórtermekbe, raktárakba, el is tévedtem, és egy nővér kísért vissza. Aztán arra, hogy egy gyerek szalad be, és újságolja, hogy "Jön Anyukád! " Persze Irmus volt, és látogatni jött. És hozta ezt a könyvet, ami nekem akkor is és utána is igen becses volt. Olyan érték számomra (pedig csak 3 csomag Duna-kavics árába került), és olyannyira hozzám nőtt, pedig akkor még olvasni sem tudtam, hogy azt is el tudom képzelni, befolyásolta az életemben azt, hogy a mai napig is nagyon szeretem a könyveket. (Bár ez talán genetikai.) Egy szó, mint száz: megkönnyeztem ezt az újra látott réges-régi emléket!!! Köszi.
Szereposztás Hát igen, az indián könyvek. Én a Winnetou-t és az Ezüst tó kincsét szerintem legalább tízszer elolvastam. A főszereplőket pedig leosztottuk. Simon Sanyi, Józsi és én közöttem. A könyvek esetében Józsié volt az elsőség, míg a filmek esetében Sanyié, ugyanis náluk néztük a tv-t. Tény, hogy nekem csak a 3. jó szereplő jutott, vagy gyerekes " kitolásból" a negatív figura. És annak a szerepébe élte bele magát, ami rá lett osztva.
Erről-arról A motort egyébként tchibós kávén nyertem, de Ricsiéknek adtam, a hagyományos borítékos sorsjegyen nyertem 1988-ban 20.000 forintot. Akkor be tudtuk belőle köttetni a vizet. Érdekes az honlap, amin Józsi az Apuhoz viszonyított korodat nézted. Én is rögtön megnéztem, hány napot éltem eddig. Mostanában viszonylag sokat álmodok a Jókai közi házzal, legutoljára azt, hogy a kerítésnél Sanyi pálinkával kínált. Anyuval is viszonylag sokat álmodok, de lehet azért is, mert sokat szoktunk egymás között is írni ilyen régi dolgokról.
Így játszott Józsi Rengeteget dominóztunk, és ebbe Apu is elég aktív volt. Józsi nem volt egy veszítős típus, előfordult, hogy ha vesztésre állt akár dominóban, akár sakkban vagy malomban, akkor nemes egyszerűséggel „véletlenül” összeborította a bábukat. Persze, azokban a játékokban, amihez logika kellett, azért általában győzött. Amihez nem kellett logika, mint pl. a foci, kijött a pástra, és tudta, hogy vannak nála jobbak, pl. Simon Sanyi, azzal bosszantott minket, hogy ahogy csak bírta elrugdosta a labdát a pulóverekből és egyebekből kijelölt kaputól teljesen ellentétes irányba, és természetesen nem ment a labda után. Keveset járt ki, mert az ilyen dolgok, amihez nem kell gondolkodás, nem igazán érdekelte. Ha meg kijött, akkor meg nem lehetett vele komolyan focizni.
SAJÁT EMLÉKEK
Ezeket az emlékeket Béla a hármas (Teréz – Józsi – Béla) levelezések során osztotta meg e-mailben.
Utazás Irmus esküvőjére (1965. okt. 2.) Amikor ment a vonat Szerencsről Újhelybe, valahol két állomás között megállt, és én Borbély Bertivel le- szálltam, hogy megnézzük, hogy van- nak a kupék összekapcsolva, és át is bújtunk két kupé között az összeté-
telnél a síneken. Képzelhető mi lett volna ha ekkor indul el a vonat. Aztán annak a rendjén felszálltunk a vonatra, ahol a ro- konság meg mindenki természetesen jóízűen falatozott, és a vonat elindult. Persze azért arra nem emlékszem, hogy ez oda- felé volt-e, vagy hazafelé. Aztán itthon miután rögvest gatyá- ra vetkőztem, kicsit kilógok a még ünneplőben lévő csapatból (a csoportképen). Csoda, hogy a fehér ing még rajtam marad.
A kis Béla a kórházban (A történetmesélés előzménye: Józsi elküldte nekünk Elek István: Háziállatok c. könyvének fotóját. A könyvet a bolha piacon vette.) Hát még nekem milyen meglepetés!! Hiszen arra az évre vezet- hető vissza (1963), amikortól tulajdonképpen emlékszem dol- gokra. Nem mindenre persze, de úgy bebevillannak emlékek. Például a kórház és a könyv. Ezek az első konkrét életesemé- nyek, melyre, ha nem is kristálytisztán, de visszaemlékszem. Anyu ebben az időszakban Tokajban volt a tüdőkórházban. Ek- kor született a klasszikusnak számító mondásom, amikor kijött a mentő, és kérdezte az orvos, hogy hogy vagyok, közel 42 fo- kos lázzal azt mondtam neki, hogy "Köszönöm szépen, jól." Aztán emlékszem, ahogy feküdtem a mentőben, és az ablakából láttam a villanydrótokat. A kórházban pedig nem volt takaróm, és nagyon fáztam, és a nagyobb gyerekek közül adott valaki. Aztán arra, hogy össze-vissza mászkáltam, benyitottam mindenféle kórtermek- be, raktárakba, el is tévedtem, és egy nővér kísért vissza. Aztán arra, hogy egy gyerek szalad be, és újságolja, hogy "Jön Anyukád! " Persze Irmus volt, és látogatni jött. És hozta
ezt a könyvet, ami nekem akkor is és utána is igen be- cses volt. Olyan érték számomra (pedig csak 3 csomag
Duna-kavics árába került),
és olyannyira hozzám nőtt, pedig akkor még olvasni sem tudtam, hogy azt is el tudom képzelni, befolyásolta az életemben azt, hogy a mai napig is nagyon szeretem a könyveket. (Bár ez talán gene- tikai.) Egy szó, mint száz: megkönnyeztem ezt az újra látott réges-régi emléket!!! Köszi.
Így játszott Józsi Rengeteget dominóztunk, és ebbe Apu is elég aktív volt. Józsi nem volt egy veszítős típus, előfordult, hogy ha vesztésre állt akár dominóban, akár sakkban vagy malomban, akkor nemes egyszerűséggel „véletlenül” összeborította a bábukat. Persze, azokban a játékokban, amihez logika kellett, azért általában győzött. Amihez nem kellett logika, mint pl. a foci, kijött a pástra, és tudta, hogy vannak nála jobbak, pl. Simon Sanyi, az- zal bosszantott minket, hogy ahogy csak bírta elrugdosta a labdát a pulóverekből és egyebekből kijelölt kaputól teljesen ellentétes irányba, és természetesen nem ment a labda után. Keveset járt ki, mert az ilyen dolgok, amihez nem kell gondol-
kodás, nem igazán érdekelte. Ha meg kijött, akkor meg nem
lehetett vele komolyan focizni.
Szereposztás Hát igen, az indián könyvek. Én a Winnetou-t és az Ezüst tó kincsét szerintem legalább tízszer elolvastam. A fősze- replőket pedig leosztottuk. Simon Sanyi, Józsi és én közöt- tem. A könyvek esetében Józsié volt az elsőség, míg a filmek ese- tében Sanyié, ugyanis náluk néz- tük a tv-t. Tény, hogy nekem csak a 3. jó szereplő jutott, vagy gyerekes " kitolásból" a negatív figura. És annak a szere- pébe élte bele magát, ami rá lett osztva.
Erről-arról A motort egyébként tchibós kávén nyertem, de Ricsiéknek adtam, a hagyományos borítékos sorsjegyen nyertem 1988-ban 20.000 forintot. Akkor be tudtuk belőle köttetni a vizet. Érdekes az honlap, amin Józsi az Apuhoz viszonyított korodat nézted. Én is rögtön megnéztem, hány napot éltem eddig. Mostanában viszonylag sokat álmodok a Jókai közi házzal, legutoljára azt, hogy a kerítésnél Sanyi pálinkával kínált. Anyuval is viszonylag sokat álmodok, de lehet azért is, mert sokat szoktunk egymás között is írni ilyen régi dolgokról.