Jézus az övéit felfelé viszi, nem lefelé húzza. Felfelé, a magasságok felé, mint aki a mélységből kiált fel szabadításért Istenhez. A felfelé tekintés az eget jelképezi, Isten közelségét, egy magasabb rendű világot. Ezzel szemben van a „lent” fogalma. Ami jelenti a völgyet, a szenvedések völgyét, a mélységet, azt a világot jelenti, ami alul van, az árnyékoknak a völgyét, a Halálnak a völgyét, a földalatti világot, a sötétség, a szenvedés, az élettelenség világát. Ha egy ember leszegett fejjel jár folyton, annak nincsenek céljai, keresi a kiutat problémáiból, ide-oda csapódik, cselekedeteit nem meri felvállalni, gyökértelenül, kapaszkodó nélkül imbolyog a földön. A világban működő erők mindent megtesznek, hogy lefelé húzzák az embert. A sátánnak mi más célja lehet, mint hogy lejjebb nyomja, mélybe taszítsa a lelkeket, hogy minél lejjebb csúsztassa az emberek érzelemvilágát azért, hogy adjon fel minden reményt, tagadja meg hitét, s koncentráljon csupán az anyagi javakra. Ez az út az, amelyen aztán elveszíti erkölcsi elveit is, csupán önmaga körül forog, s önző módon csak azt látja, hogy mit kaphat ettől a világtól. Ő adni már semmit sem képes másoknak. Se embernek, se Istennek. Jézus viszont – felfelé néz, felfelé von, mert fel akar emelni. Azért jött erre a világra, hogy a lecsúszott embert megragadja, és feljebb vigye Isten felé, a magaslatok felé, a szellemi és erkölcsi megtisztulás felé. A világ nem a sötétségnek, hanem a világosságnak világa. Jézus mondta: „Én vagyok a világ világossága.” És azt is mondta: „Isten világosság, és nincsen benne sötétség. Jézus fel akar vinni az Ő magaslataira, hogy onnan lássuk meg a világ nagy összefüggéseit. Sokan nem tudják, vagy nem is akarják úgy látni a világot, ahogy Isten látja. Sokan nem tudják, hogy igazán mi hasznos, mi a jó, mi az, ami a javukra való. isten áldásait maguk ellen fordítják, rosszul élnek vele, sőt visszaélnek vele. A visszahúzó erőknek mai világunkban igen szabad teret engedett az emberiség. Ezért hány, de hány manipulált, megtévesztett, mesterségesen vagy talán tudatosan elbutított emberrel találkozunk? Mi vállaljuk fel büszkén keresztyén mivoltunkat és felfelé törekvésünket! Vágyakozzunk a magas hegyre eljutni, Isten közelébe, Jézus mellé, a tanítványok mellé, akik ezt mondják: „JÓ NEKÜNK ITT LENNI.” Jézus azért viszi fel a tanítványait a hegytetőre, hogy ott csendben, a titokzatosságban, ott az Isten közelében megmutassa az igazi mivoltát nekik. Isten pedig ezt mondja: „Ez az én szerelmes fiam, Őt hallgassátok.” Ő az egyetlen Fiú, Ő a tökéletes Ember, aki eljött, Őt kövessétek! Vegyétek halálosan komolyan, amit Ő mond. Minden más csak tévtanítás, minden más csak hiábavaló keresés, minden más csak hiábavaló gondolkodás és tépelődés. Őt hallgassátok, Őt kövessétek! Mi mit látunk meg a Krisztus dicsőségéből? Krisztusnak a dicsősége és fénye ma is itt van ebben a világban, tanításai nem kopnak meg soha, időtálló és örök. Áldottak azok, akiket Krisztus még mindig vonzani tud. Áldottak azok a gyülekezetek, melyek közelítenek hozzá, és engednek ennek a vonzásnak, ennek a csodának. Nemcsak Krisztus változott át a tanítványok szeme előtt, hanem a tanítványok is megváltoztak. Jó nekünk itt lenni: csináljunk három hajlékot… Ezzel azt mondják: maradjunk itt, hagyjuk a világot magunk mögött, a világ nyomorúságát, a világ betegeit, bűnöseit, a világ kizsákmányolását, a világ problémáját, vonuljunk el, éljünk itt, és várjuk, hogy eljön az Istennek országa. Ám Jézus visszaparancsolja őket az életbe. Neki mennie kell a kereszt felé, és a tanítványoknak erről majd bizonyságot kell tenniük. Krisztusnak vannak tanítványai, akik közelebb állnak hozzá, és vannak, akik távolabb. Minket is el akar hívni abba a kiváltságos tanítványi körbe, hogy többet lássunk meg az Ő dicsőségéből. Elhív ebbe az egyházba vasárnapról vasárnapra, hogy az igehirdetésen keresztül lássunk meg többet abból a magasabb rendű életből, amely az elmúló élet után vár. Engedjünk Krisztus hívásának! Menjünk fel Vele a hegyre! Lássuk meg az Ő titkait! Lássuk meg az Ő fényének tükrében a magunk életének elrendeződését, sorsát és örökségét! Találjuk meg életünkben azokat a lelki kincseket, amelyeket életünk vándorútján elveszítettünk! Legyen krisztus az eszményképünk, példaképünk, aki szeretetet tanított, aki kegyelmet adott, aki felemelt, aki gyógyított, aki vigasztalt, és aki engem is, Téged is, mindannyiunkat örömmel felvisz bármikor a hegy tetejére. Adja Isten, hogy rajtunk keresztül is az Ő arca jelenjen meg ebben a világban, az Ő cselekedetei folytatódjanak, az Ő hite éljen tovább, az Ő irgalma és szeretete áradjon szét családjainkban és gyülekezetünkben. ÁMEN. Imádkozzunk: Légy áldott, kegyelemnek Ura, mennynek és földnek teremtő Istene, életünknek gondviselője, hogy e csendes délelőtti órán hallhattuk a Te szent igédet. Köszönjük, hogy magasztalhattunk énekszóval énekszóval, imádsággal, és közelünkben érezhettük áldásodat. A hétköznapok terheiben, gondjaiban megfáradva, gyarlóságunk érzésével, bűnös voltunk tudatával, lelkünk fájó sebeivel fordultunk hozzád, és kérünk, hogy enyhítsd bajainkat! Bocsáss el minket szent házadból a Te irgalmas könyörületeddel! Jóságos Atyánk, áldunk azért, hogy nem lehetünk oly távol Tőled, hogy meg ne szabadítanál. Nem könyöröghetünk Hozzád olyan halk hangon, hogy meg ne hallanád. Hozzád mehetünk bármikor, a nap bármely órájában, bármely pillanatában. Add, hogy mindig keressük kinyújtott szent kezed, nyomorúságainkban elődbe boruljunk oltalmad, segítséged, gyógyító erődet kérni. Légy családjainkkal, közösségeinkkel, egyházainkkal, népünkkel, hazánkkal! Krisztusért, a Te szent fiadért kérünk ÁMEN. Most mondjuk el az Úrtól tanul imádságot, a Miatyánkot. Végezetül énekeljük a 457. dicséretünk mindhárom versét. A 475. dicséret első verse így kezdődik: Ó, Jézus árva csendben az ajtón kívül állsz…