JÓZSI EMLÉKEI

a legerősebb emlékeim vi- szont az Urbán nagymama halála utáni időszakra tehe- tők, vagyis amikor végleg a Jókai közbe költöztünk. Bennem nagyon sokáig ez a Béla- kép élt, még felnőtt korában is

Nekem nincsenek korai emlémeim Béláról, a születérésről és kicsi gyermekkorából szinte semmi sem maradt meg róla. Iskolás korától kezdve bizonyos foszlányok már derengenek,

“ma-ma” Jól emlékszem, amint a Dimitrov utcai nyári konyka közepén ültünk egy hokedlinél, és Bélával iskola után az olvasást gyako- roltuk. Ekkor kellett nekik elsajátítani a betűk egybeolvasását. Az olvasókönyv azon az oldalon volt kinyitva, ahol az m betű kapcsolatait kellett megtanulni, többek között a ma-ma eseté- ben. Bélának ez valahogy nem ment, egyszerűen nem értette, mi az hogy egybe kell olvasni. Próbáltam neki ebben segíteni, először az első betűre mutattam, kérve, hogy ejtse ki. Ő szé- pen mondta is, hogy “mö”, majd a következőre mutattam, arra is szépen mondta, hogy “a”. Kértem, hogy akkor most egymás után estse ki ezeket, mire Béla: “a-m”. Akárhogy próbáltam neki magyarázni, hogy abban a sorrendben mondja, hogyan le van írva, vagyis, hogy ma-ma, ő folyton csak azt hajtogatta, hogy: “am-am”. Kezdett fogyni a türelmem, de nem hagytam fel, és végre nagy nehezen össze is jött a helyes sorrend. Nem hiszem, hogy ez egyfajta rejtett diszlexia lett volna nála, hiszen később az olvasás lett az egyik legkedveltebb elfoglaltsága.

Barátság Sanyival

1967 őszétől folymatosan a Jókai közben latunk, Teréz kivéte- lével, aki Szűcs mamánál kapott egy saját szobát. Ő ott Sebő Ircsivel barátkozott, mi pedig a szomszédban lakó Simon Sa- nyival. Sanyival egy osztályba -jártunk, bár ő 1953 szeptembe- rében született, csaknem 1 évvel volt idősebb tőlem. Béla viszont több mint 4 évvel volt fiatalabb, de Sanyival nagyon jól megértették egymást, mert mindketten imádták a sportot, különösen a focit. Ebben Béla méltó versenytársa volt Sanyinak.

Estéként mindig náluk néztünk tévét, mert nekünk nem volt. Emlékszem, hogy este 8-kor volt a Híradó, majd 20:20-kor kezdődött az esti film, illetve sorozat. A Tavasz tévéjükkel szemben volt egy sezlon, azon ültünk: Sanyi bal oldalon, mellet- te én, mellettem a sezlon jobb szélén Béla. Ilyen sorozatokat néztünk, illetve vártuk mindig nagy izgalommal az aktuális részt: Angyal kalandjai, Bors Máté kalandjai, Őrjárat az égen, A négy páncélos és a kutya…. és még sok más.

Játékaink Bár én különösebben nem rajongtam a fociért vagy más sport- ért, engem az alkotómunka és a barkácsolás kötött le legin- kább, néha-néha azért Sanyiék rávettek engem is különböző játékokra. A szobai asztalon játszott gombfocin és pingpon- gozáson kívül a szabadban a labdajáték volt a legnépszerűbb. Ha másképpen nem, Béla és Sanyi a kerítésen keresztül is játszot- tak: fejeltek, vagy csak ütögették át a gumilabdát. Aztán Sanyi gyak- ran átjött hozzánk, és az udvaron rendeztünkfocibajnokságot, amibe azért néha beszálltam én is, de hamar meguntam, és Bélát Sanyival ott hagytam, hadd játsszanak tovább kedvükre.

-

Az udvaraink végében volt egy nagy beépítetlen telek, ami a felsőpásttal volt határos. Gyakran átmásztunk a kerítésen, és ezen a kerten át kimentünk a pástra focizni. Többnyire össze- jött két kisebb csapatnyi gyerek, és akkor egymás ellen ját- szottunk. Engem nem nagyon szerettek beválasztani egyik csa- patba sem, mert tudták, hogy hamar ki fogok szállni, és fakép- nél hagyom őket. Béla azonban megbízható, jól focizó gyerek volt, őt szívesen választották be a csapatba. Ahogyan arra Béla is nagyon jól emlékezett, amikor elegem lett a labdajáték- ból, akkor egy jó erőset belerúgtam a labdába, lehetőleg a töl- tésút felé, amerre a pást lejtett, majd szépen szedtem a sátorfámat, és a kerten át hazamentem, hogy értelmesebb elfoglaltsággal töltsem a nap további részét.

“Rapp – Hernádi – Móricz – …” Sanyi és Béla versengése nemcsak gyakorlati, hanem elméleti síkon is zajlott a sport területén. A párbajok egyike arról szólt, hogy melyikük tudott több csapatösszeállítást fejből az NB I-ből. Először az élvonalbeli csapatok tagjait mondták fel egymás után, ha Sanyi a Fradit választotta, akkor Béla a Dó- zsát mondta, majd jött a Vasas és az MTK. A vége felé már a vidéki csapatok jöttek, amelyek közül Béla gyakran a Pécset választotta. Én csak megfigyelő, legfeljebb bíró voltam ebben a játékban, de ez pécsi összeál- lítás olyan gyakran elhangzott Béla szájából, hogy még a mai napig is visszacseng, ahogy nagy dinamikávan kezdte: “Rapp – Hernádi – Móricz – Konrád – Daka– Tüske –…”

A receptes füzet Béla nagyon szorgalmas újságolvasó volt, különösen a sportúj- ságokat szerette. de a sporton kívül más témák is érdekelték. Egyszer, én már egyetemi tanulmányaimat folytattam, amikor Béla elhatározta, hogy a sok otthoni újságból megmenti a hasz- nos részeket. Ez egyébként nagyon jellemző volt Apura és Anyura is, érthető hát, hogy – miután éveken át így hármasban éltek – ő is követte példájukat. Talán Anyu kedvéért a válasz- tása a receptekre esett, és vett egy spirál füzetet, hogy abba ragassza be az újságkivágásokat. A könyebb kezelhetőség ér- dekében témakörönként fejezeteket alakított ki, mint pl. Leve- sek, Főzelékek, Sütemények stb. A végére bizonyára megma- radt egy pár recept, amelyeket nem tudott hová sorolni, ám ez nem okozott neki leküzdhetetlen akadályt, gordiuszi művelettel megalkotta ugyanis a “Pudingok, céklák, saláták” fejezetet. Amikor ezt megláttuk, valamennyinek jót derültünk.