„Kinyitottam azt az ajtót..." Emberi példa. A személyes példamutatást tartja a legfontosabbnak Urbán Béla, az újcsanálosi gyülekezet gondnoka. A Miskolcon dolgozó látszerész 2000- ben hallotta meg a hívó szót, a bátorítást, és azóta a közösség előtt is megvallotta hitét. Generációk együtt Urbán Béla Megyaszón nőtt fel, ahol gazdálkodással foglalkozó református ősei évszázadokon át küzdelmes életüket élték. – Három testvéremmel hitben és szeretetben neveltek minket a szüleink. Volt néhány alapvető szabály, amelyet minden körülmények között be kellett tartanunk. Tisztelnünk kellett a szüleinket, a tanárainkat, az utcabelieket, egyszóval minden embert. Nem volt szabad csúnyán beszélni, káromkodni – emlékezik, majd azt is elárulja, hogy rendszeresek voltak az esti beszélgetések a Bibliáról, a hitről, a helyes viselkedésről, egyszóval mindenről, ami az élethez tartozik. E meghitt alkalmak alapozták meg jellemüket, egyéniségüket és az emberekhez való viszonyukat. Édesapjuk az óév utolsó napján mindig a Zsoltárok könyve 90. részét olvasta fel, amelynek tizenhetedik verse élete vezérigéje lett: „És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mirajtunk, és a mi kezünk munkáját tedd állandóvá nékünk!” – Bárcsak a töredékét tudnám teljesíteni! Milyen jó lenne! Tizenhat éve ezért imádkozom – mondja. Házasságkötésük után Újcsanálosra kerültek a felesége szüleihez, akikkel húsz évig éltek egy fedél alatt, egy háztartásban. – Szorgos, dolgos családba kerültem, ahol megtanultam a munka becsületét és szeretetét. Mindez ugyan nálam is megvolt, de ott hatványozottan láttam, mennyire központi kérdés ez a család számára. Haláluk napjáig békességben, megértésben éltünk egymással, és örömmel mondhatom, hogy harminckét éve boldog házasságban élek a feleségemmel is – mondja a férfi. A fordulat éve Az ezredforduló fordulatot hozott Urbán Béla életében is. – Kezdetben nem jártam templomba, nem igazán nyitottam ki azt a kaput, amelyen be kell mennie a keresztyén embernek – idézi fel a régi időket. Ám 1990-ben Erdélyből új lelkész érkezett hozzájuk, Vass-Nógrádi Béla , aki nagy lendülettel kezdett hozzá a templom külső és belső felújításának megszervezéséhez. Évekig tartott, mire befejezték a munkát, és közben folyt a lelki építkezés is. Pásztoruk házról házra járt, és felkereste a faluban élő reformátusokat. – Én is sokat beszélgettem vele, mert bár szüleimtől vallásos neveltetést kaptam, hittem Istenben, közösségben nem gyakoroltam a hitemet. Aztán 2000-ben óriási bizalmat kaptam a hívektől: presbiternek választottak. Attól fogva munkámmal és családi példamutatással igyekeztem meghálálni ezt a bizalmat – mondja a gondnok. Lelkipásztorával a községben, de a környéken is ők szerveztek először az aradi vértanúk napján megemlékezést – később egyre több helyen követték a példájukat. Majd családjával azzal lepte meg a gyülekezetet, hogy advent első vasárnapjára feldíszítették a templomot. Ma már ez is hagyománnyá vált, és a gyerekek ékesítik fel azt az adventi időszakra. Harangszó néven újságot is szerkesztettek, amelybe még írógéppel írták a be-számolókat, az oldalakat pedig másolták és szétosztották a templomba járók között. Bálokat is szerveztek, hogy jobban megismerjék egymást, a bevételekből pedig a gyülekezet szolgálatát segítő alapítványukat gyarapították. Gyarlón, de jóra törekedve – Életre szóló élmény volt, amikor 2007- ben, templomunk építésének századik évfordulóján a hálaadó istentiszteleten megtelt az épület. Több százan gyűltünk össze ott, ahol vasárnaponként csupán húsz-hu- szonöten vagyunk. Csak úgy zengett az ének. Hazajöttek az elszármazottak, a rokonok, itt voltak a szomszédos települések lakói és erdélyi barátaink is. Megerősödtünk abban, hogy semmi sem lehetetlen, hiszen ha őseink egykor négyszázhatvan egyháztaggal tudtak istenházát építeni, mi pedig alig fele létszámmal tizenhét év alatt ugyan, de felújítottuk, akkor van remény a lelki gyarapodásra is. Ezen fáradozunk – mondja lelkesen a férfi, aki mindig megvallja: hite akkor mélyült el, miután presbiternek választották, akkor nyitotta ki azt az ajtót, amelyik régóta várt rá. – Jó hitben járni, mert még boldogabb lett azóta a családi életünk, de a munkámra is jó hatással van, megértőbb lettem az ügyfelekkel. Talán nem mindig sikerül mindent Isten örömére tennem, mert gyarló az ember, de a jóra való törekvés megvan bennem – vallja Urbán Béla. {Képaláírás} A hitben járás a munkámra is jó hatással van, megértőbb lettem az ügyfelekkel. KARCSAI NAGY ÉVA

Reformátusok Lapja 2016. október 30.