„Kinyitottam azt az ajtót..."
Emberi
példa.
A
személyes
példamutatást
tartja
a
legfontosabbnak
Urbán
Béla,
az
újcsanálosi
gyülekezet
gondnoka.
A
Miskolcon
dolgozó
látszerész
2000-ben
hallotta
meg a hívó szót, a bátorítást, és azóta a közösség előtt is megvallotta hitét.
Generációk együtt
Urbán
Béla
Megyaszón
nőtt
fel,
ahol
gazdálkodással
foglalkozó
református
ősei
évszázadokon
át
küzdelmes
életüket
élték.
–
Három
testvéremmel
hitben
és
szeretetben
neveltek
minket
a
szüleink.
Volt
néhány
alapvető
szabály,
amelyet
minden
körülmények
között
be
kellett
tartanunk.
Tisztelnünk
kellett
a
szüleinket,
a
tanárainkat,
az
utcabelieket,
egyszóval
minden
embert.
Nem
volt
szabad
csúnyán
beszélni,
káromkodni
–
emlékezik,
majd
azt
is
elárulja,
hogy
rendszeresek
voltak
az
esti
beszélgetések
a
Bibliáról,
a
hitről,
a
helyes
viselkedésről,
egyszóval
mindenről,
ami
az
élethez
tartozik.
E
meghitt
alkalmak
alapozták
meg
jellemüket,
egyéniségüket
és
az
emberekhez
való
viszonyukat.
Édesapjuk
az
óév
utolsó
napján
mindig
a
Zsoltárok
könyve
90.
részét
olvasta
fel,
amelynek
tizenhetedik
verse
élete
vezérigéje
lett:
„És
legyen
az
Úrnak,
a
mi
Istenünknek
jó
kedve
mirajtunk,
és
a
mi
kezünk
munkáját
tedd
állandóvá
nékünk!”
–
Bárcsak
a töredékét tudnám teljesíteni! Milyen jó lenne! Tizenhat éve ezért imádkozom – mondja.
Házasságkötésük
után
Újcsanálosra
kerültek
a
felesége
szüleihez,
akikkel
húsz
évig
éltek
egy
fedél
alatt,
egy
háztartásban.
–
Szorgos,
dolgos
családba
kerültem,
ahol
megtanultam
a
munka
becsületét
és
szeretetét.
Mindez
ugyan
nálam
is
megvolt,
de
ott
hatványozottan
láttam,
mennyire
központi
kérdés
ez
a
család
számára.
Haláluk
napjáig
békességben,
megértésben
éltünk
egymással,
és
örömmel
mondhatom,
hogy
harminckét
éve
boldog
házasságban
élek
a
feleségemmel is – mondja a férfi.
A fordulat éve
Az
ezredforduló
fordulatot
hozott
Urbán
Béla
életében
is.
–
Kezdetben
nem
jártam
templomba,
nem
igazán
nyitottam
ki
azt
a
kaput,
amelyen
be
kell
mennie
a
keresztyén
embernek
–
idézi
fel
a
régi
időket.
Ám
1990-ben
Erdélyből
új
lelkész
érkezett
hozzájuk,
Vass-Nógrádi
Béla
,
aki
nagy
lendülettel
kezdett
hozzá
a
templom
külső
és
belső
felújításának
megszervezéséhez.
Évekig
tartott,
mire
befejezték
a
munkát,
és
közben
folyt
a
lelki
építkezés
is.
Pásztoruk
házról
házra
járt,
és
felkereste
a
faluban
élő
reformátusokat.
–
Én
is
sokat
beszélgettem
vele,
mert
bár
szüleimtől
vallásos
neveltetést
kaptam,
hittem
Istenben,
közösségben
nem
gyakoroltam
a
hitemet.
Aztán
2000-ben
óriási
bizalmat
kaptam
a
hívektől:
presbiternek
választottak.
Attól
fogva
munkámmal
és családi példamutatással igyekeztem meghálálni ezt a bizalmat – mondja a gondnok.
Lelkipásztorával
a
községben,
de
a
környéken
is
ők
szerveztek
először
az
aradi
vértanúk
napján
megemlékezést
–
később
egyre
több
helyen
követték
a
példájukat.
Majd
családjával
azzal
lepte
meg
a
gyülekezetet,
hogy
advent
első
vasárnapjára
feldíszítették
a
templomot.
Ma
már
ez
is
hagyománnyá
vált,
és
a
gyerekek
ékesítik
fel
azt
az
adventi
időszakra.
Harangszó
néven
újságot
is
szerkesztettek,
amelybe
még
írógéppel
írták
a
be-számolókat,
az
oldalakat
pedig
másolták
és
szétosztották
a
templomba
járók
között.
Bálokat
is
szerveztek,
hogy
jobban
megismerjék
egymást, a bevételekből pedig a gyülekezet szolgálatát segítő alapítványukat gyarapították.
Gyarlón, de jóra törekedve
–
Életre
szóló
élmény
volt,
amikor
2007-ben,
templomunk
építésének
századik
évfordulóján
a
hálaadó
istentiszteleten
megtelt
az
épület.
Több
százan
gyűltünk
össze
ott,
ahol
vasárnaponként
csupán
húsz-hu-
szonöten
vagyunk.
Csak
úgy
zengett
az
ének.
Hazajöttek
az
elszármazottak,
a
rokonok,
itt
voltak
a
szomszédos
települések
lakói
és
erdélyi
barátaink
is.
Megerősödtünk
abban,
hogy
semmi
sem
lehetetlen,
hiszen
ha
őseink
egykor
négyszázhatvan
egyháztaggal
tudtak
istenházát
építeni,
mi
pedig
alig
fele
létszámmal
tizenhét
év
alatt
ugyan,
de
felújítottuk,
akkor
van
remény
a
lelki
gyarapodásra
is.
Ezen
fáradozunk
–
mondja
lelkesen
a
férfi,
aki
mindig
megvallja:
hite
akkor
mélyült
el,
miután
presbiternek
választották,
akkor
nyitotta
ki
azt
az
ajtót,
amelyik
régóta
várt
rá.
–
Jó
hitben
járni,
mert
még
boldogabb
lett
azóta
a
családi
életünk,
de
a
munkámra
is
jó
hatással
van,
megértőbb
lettem
az
ügyfelekkel.
Talán
nem
mindig
sikerül
mindent
Isten
örömére
tennem,
mert
gyarló
az
ember,
de
a
jóra
való
törekvés
megvan
bennem
–
vallja Urbán Béla.
{Képaláírás}
A hitben járás a munkámra is jó hatással van, megértőbb lettem az ügyfelekkel.
KARCSAI NAGY ÉVA
Reformátusok Lapja
2016. október 30.