TERÉZ EMLÉKEI
Kis ijedelem Egy este Anyu, aki már nagyon jól láthatóan várandós volt, jött be a kútról, ahonnan vizet hozott, és kicsit megijedve mondta, hogy elcsúszott az udvaron és elesett. S reméli, vagy úgy érzi, hogy a kisbabának nem lett semmi baja...
Várakozás Amikor megindultak a szülési fájdalmak, Apu elment telefonálni a mentőnek. (Béla ugyanis már a kórházban született, mi hárman még otthon.) Arra a képre emlékszem, hogy Anyu áll a tűzhely előtt, szemben azzal, két kezével rátámaszkodik arra a csőre, ami félig körbevette ezeket a tűzhelyeket.
Készülődés Anyu kis csecsemőruhákat vasal nagy műgonddal: apró fehér gyolcsingecskéket cakkos, kerek gallérral, pelenkákat. Előttem vannak a mozdulatai, amint elgondolkodva, lassan vasal, én meg ülök a sezlonon és nézem.
Egy hatásos mondat Miután Anyut elvitte a mentő, Apu átvitt minket Józsival Urbán nagymamához. Az a kép maradt meg bennem nagyon élesen, hogy Józsi ül a széles fokú létra alsó fokán, és szopja a hüvelykujját. S akkor nagymama, aki egyébként haragudott erre a szokására Józsinak, ezt mondta neki: - Ha nem szoksz le az ujjszopásról, anyád Téged is meg fog szoptatni, mint a pólyás gyereket. Ez a mondat nagy hatással lehetett a négyéves Józsira, mert ezen a napon végleg abbahagyta az ujjszopást.
„A kis lábát, a kis lábát!” Ez az emlékkép ahhoz kapcsolódik, amikor Anyu és Béla hazajöttek a kórházból. Egy miskolci ismerősünk, Szűcs János bácsi segített hazahozni a kisbabát. (Azt nem tudom, miért ő, most úgy megkérném Bélát, nézze már meg az Apu naplójában, merthogy Ő őrizte és ismerte legjobban a családi iratokat, levelezéseket.) A lényeg: jöttek be a meleg szobába, Béla jól be volt bugyolálva, még a pólya köré is csavartak egy plédet (december eleje volt), Józsi pedig egyre csak ezt kiabálta (most is a fülemben van a hangja): „A kis lábát, a kis lábát!” Türelmetlenül várta, hogy a kiságy tetejére helyezett csecsemőt kibontsák a pólyából, és megnézhesse a pici lábait. Előttem van, ahogy a négyéves kisfiú ágaskodik, hogy jól láthassa a kibontott kisbaba piciny lábait.
Megérkezés e világra Béla megszületésének körülményeivel kapcsolatban is van egy halvány emlékem. Anyu valakinek (valószínűleg Szűcs mamának) meséli, hogy Béla már a mentőben meg akart születni, alig tudta visszatartani addig, míg beérnek a kórházba. Sietve érkezett erre a világra…
Hatéves voltam, amikor legkisebb testvérünk, Béla megszületett. A születése előtti és utáni időszakból van néhány kép, ami világosan él az emlékezetemben.
BÉLA GYERMEKKORA
BÉLA SZÜLETÉSE
Gyermekbetegségek Pár hónapos korában Béla nagyon megbetegedett. A szüleink rendkívül kétségbeesve jöttek vele haza az orvostól, aki valami olyasmit mondott, hogy talán a reggelt sem éri meg. Ekkor Apu és Anyu minket kiküldtek a pitarba, ők pedig odabenn a szobában (hátsó házban, ahogy mi hívtuk) imádkoztak a gyerekért. Mi kintről szinte reszketve hallgattuk ezt, mert éreztük mi is, hogy valami nagyon nagy baj lehet. De Béla másnap reggelre jobban lett, s eleven, aranyos, jól fejlett kisfiúvá növekedett. Első hajacskája göndör volt, amibe Irmus egyszer szalagot kötött, és úgy illegett-billegett vele a tükör előtt. Később a mandulájával volt sok baj, gyakran ment fel extrém magasra a láza, Anyu vizesruhával próbálta lehúzni, amikor már a Germicid kúp nem segített. Szegénynek ez utóbbiból is nagyon elege volt már egy idő után. Emlékszem, egy ilyen lázas állapotában, amikor látta, hogy Anyu előveszi a kúpot, felkiáltott: Jaj, kúp, kúp, kúp, kúp!! A szájon át szedhető gyógyszert valami okból nem volt képes lenyelni. Anyu már mindennel próbálkozott: összetörte, vízben, szörpben feloldotta, egyszer – emlékszem – szilvába tette bele az antibiotikumot, és a szilvát tette a szájába, de Béla mindenben felfedezte a tablettát, és azonnal kihányta. Ezért csak injekcióval lehetett kezelni a betegségeit. (Attól nem idegenkedett.)
„Fáj a kis file” Egyszer a füle fájult meg nagyon. Már rendelési idő után, este felé voltak kénytelenek a szüleim elvinni az akkori fiatal körzeti orvoshoz, dr. Kiss Andráshoz a beteg gyereket. A doktor felesége azonban mondta, hogy valahová a szomszéd faluba kellett mennie a férjének beteghez. (Akkor még nem volt a doktornak autója, biciklivel járta a körzetet.) Este lefeküdt a család, Béla is elaludt a házi gyógymódoknak köszönhetően (gondolom, meleg sót tettek a fájó fülre). Már sötét éjszaka volt, mindenki aludt, amikor kopogtak az ablakon. Anyu ijedten riadt fel: - Ki az? – kérdezte. – Kiss András, az orvos – hangzott kintről. Amikor a doktor belépett a szobába, megkérdezte: - Mi baja van a gyereknek? – Fáj a kis file – válaszolta Anyu. – Nagy füle is van? – kérdezte a fiatal doktor, és már hajolt is Béla fölé, hogy megvizsgálja…
Gyerekkori kórházi élmények Egy alkalommal, amikor hazaértem, Irmus és Balogh Magdus még mindig ijedten mesélte, hogy az akkor 4 éves Bélához ki kellett hívni a mentőt, mert annyira fölment a láza, hogy sem a kúp, sem a vizes ruha nem húzta le, sőt egyre jobban felment, egészen 41,5 fokig. (Anyu ekkor Tokajban volt a szanatóriumban.) Apu kísérte be a mentővel, és este, amikor hazajött, mondta, hogy a miskolci Semmelweis Kórházba vitték. Emlékszem, azt is mondta, hogy adott pénzt az orvosnak. Nem tudom, meddig feküdt benn Béla, de biztos, hogy több napig, mert beleesett a látogatási idő is (akkor egy héten kétszer lehetett beteget látogatni: szerdán és vasárnap). Irmus ment meglátogatni, s a kórház folyosóján egy nővértől kérdezte meg, hogy „melyik szobában van Urbán Béluska.” Mire a nővér: „Itt nincs semmiféle Urbán Piroska.” Végül aztán csak megértette, kit keres. Irmus vitt Bélának egy szétnyitogatható mesés könyvet (Elek István: Háziállatok) és egy néger babát, amit Béla nagy örömmel azonnal betett a párnája alá. Amikor Irmus hazajött a kórházból, nagyon el volt keseredve, hogy szegény gyereken nem volt takaró sem, aggódott, hogy meg fog fázni. (Ennek a meséskönyvnek a majdnem új állapotú darabját Józsi 8-10 évvel ezelőtt megvette a bolhapiacon, és Bélának ajándékozta.)
TERÉZ EMLÉKEI
BÉLA SZÜLETÉSE
Hatéves voltam, amikor legkisebb testvérünk, Béla megszületett. A születése előtti és utáni időszakból van néhány kép, ami világosan él az emlékezetemben.
Kis ijedelem Egy este Anyu, aki már nagyon jól láthatóan várandós volt, jött be a kútról, ahonnan vizet hozott, és kicsit megijedve mondta, hogy elcsúszott az udvaron és elesett. S reméli, vagy úgy érzi, hogy a kisbabának nem lett semmi baja...
Készülődés Anyu kis csecsemőruhákat vasal nagy műgonddal: apró fehér gyolcsingecs- kéket cakkos, kerek gallérral, pelen- kákat. Előttem vannak a mozdulatai, amint elgondolkodva, lassan vasal, én meg ülök a sezlonon és nézem.
Egy hatásos mondat Miután Anyut elvitte a mentő, Apu átvitt minket Józsival Urbán nagy- mamához. Az a kép maradt meg bennem nagyon élesen, hogy Józsi ül a széles fokú létra alsó fokán, és szopja a hüvelykujját. S akkor nagymama, aki egyébként haragu- dott erre a szokására Józsinak, ezt mondta neki: - Ha nem szoksz le az ujjszopásról, anyád Téged is meg fog szoptatni, mint a pólyás gyereket. Ez a mondat nagy hatással lehetett a négyéves Józsira, mert ezen a napon végleg abbahagyta az ujjszopást.
Várakozás Amikor megindultak a szülési fájdalmak, Apu elment telefonálni a mentőnek. (Béla ugyanis már a kórházban született, mi hárman még otthon.) Arra a képre emlék-
szem, hogy Anyu áll a tűzhely előtt, szemben azzal, két kezével rátámaszkodik arra a csőre, ami félig körbevette ezeket a tűzhelyeket.
„A kis lábát, a kis lábát!” Ez az emlékkép ahhoz kapcsolódik, amikor Anyu és Béla hazajöttek a kórházból. Egy miskolci ismerősünk, Szűcs János bácsi segített haza- hozni a kisbabát. (Azt nem tudom, miért ő, most úgy megkérném Bélát, nézze már meg az Apu naplójában, merthogy Ő őrizte és ismerte legjobban a családi iratokat, levelezéseket.) A lényeg: jöttek be a meleg szobába, Béla jól be volt bugyolálva, még a pólya köré is csavartak egy plédet (december eleje volt), Józsi pedig egyre csak ezt kiabálta (most is a fülemben van a hangja): „A kis lábát, a kis lábát!” Türelmetlenül várta, hogy a kiságy tetejére helyezett csecsemőt kibontsák a pólyából, és megnézhesse a pici lábait. Előttem van, ahogy a négyéves kisfiú ágaskodik, hogy jól láthassa a kibontott kisbaba piciny lábait.
Megérkezés e világra Béla megszületésének körülményeivel kapcsolatban is van egy halvány emlékem. Anyu valakinek (valószínűleg Szűcs mamának) meséli,
hogy Béla már a mentőben meg akart születni, alig tudta visszatartani addig, míg beérnek a kórházba. Sietve érkezett erre a világra…
BÉLA GYERMEKKORA
Gyermekbetegségek Pár hónapos korában Béla nagyon megbetegedett. A szüleink rendkívül kétségbeesve jöttek vele haza az orvostól, aki valami olyasmit mondott, hogy talán a reggelt sem éri meg. Ekkor Apu és Anyu minket kiküldtek a pitarba, ők pedig odabenn a szobában
(hátsó házban, ahogy mi hívtuk) imádkoztak a gyerekért. Mi kintről szinte reszketve hallgattuk ezt, mert éreztük mi is, hogy valami nagyon nagy baj lehet. De Béla másnap reggelre jobban lett, s eleven, aranyos, jól fejlett kisfiúvá növekedett. Első hajacskája göndör volt, amibe Irmus egyszer szalagot kötött, és úgy illegett-billegett vele a tükör előtt. Később a mandulájával volt sok baj, gyakran ment fel extrém magasra a láza, Anyu vizesruhával próbálta lehúzni, amikor már a Germi- cid kúp nem segített. Szegénynek ez utóbbiból is nagyon elege volt már egy idő után. Emlékszem, egy ilyen lázas állapotában, amikor látta, hogy Anyu előveszi a kúpot, felkiáltott: Jaj, kúp, kúp, kúp, kúp!! A szájon át szedhető gyógyszert valami okból nem volt képes lenyelni. Anyu már mindennel próbálkozott: összetörte, vízben, szörpben feloldotta, egyszer – emlékszem – szilvába tette bele az antibiotikumot, és a szilvát tette a szájába, de Béla mindenben felfedezte a tablettát, és azonnal kihányta. Ezért csak injekcióval lehetett kezelni a betegségeit. (Attól nem idegenkedett.)
„Fáj a kis file” Egyszer a füle fájult meg nagyon. Már rendelési idő után, este felé voltak kénytelenek a szüleim elvinni az akkori fiatal körzeti orvoshoz, dr. Kiss Andráshoz a beteg gyereket. A doktor felesége azonban mondta, hogy valahová a szomszéd faluba kellett mennie a férjének beteghez. (Akkor még nem volt a doktornak autója, biciklivel járta a körzetet.) Este lefe- küdt a család, Béla is elaludt a házi gyógymódoknak köszönhe- tően (gondolom, meleg sót tettek a fájó fülre). Már sötét éj- szaka volt, mindenki aludt, amikor kopogtak az ablakon. Anyu ijedten riadt fel: - Ki az? – kérdezte. – Kiss András, az orvos – hangzott kintről. Amikor a doktor belépett a szobába, megkér- dezte: - Mi baja van a gyereknek? – Fáj a kis file – válaszolta Anyu. – Nagy füle is van? – kérdezte a fiatal doktor, és már hajolt is Béla fölé, hogy megvizsgálja…
Gyerekkori kórházi élmények Egy alkalommal, amikor hazaértem, Irmus és Balogh Magdus még mindig ijedten mesélte, hogy az akkor 4 éves Bélához ki kellett hívni a mentőt, mert annyira fölment a láza, hogy sem a kúp, sem a vizes ruha nem húzta le, sőt egy- re jobban felment, egészen 41,5 fokig. (Anyu ekkor Tokajban volt a szanatóri- umban.) Apu kísérte be a mentővel, és
este, amikor hazajött, mondta, hogy a miskolci Semmelweis Kórházba vitték. Emlékszem, azt is mondta, hogy adott pénzt az orvosnak. Nem tudom, meddig feküdt benn Béla, de biztos, hogy több napig, mert beleesett a látogatási idő is (akkor egy héten kétszer lehetett beteget látogatni: szerdán és vasár- nap). Irmus ment meglátogatni, s a kórház folyosóján egy nő- vértől kérdezte meg, hogy „melyik szobában van Urbán Bélus- ka.” Mire a nővér: „Itt nincs semmiféle Urbán Piroska.” Végül aztán csak megértette, kit keres. Irmus vitt Bélának egy szét- nyitogatható mesés könyvet (Elek István: Háziállatok) és egy néger babát, amit Béla nagy örömmel azonnal betett a párnája alá. Amikor Irmus hazajött a kórházból, nagyon el volt kese- redve, hogy szegény gyereken nem volt takaró sem, aggódott, hogy meg fog fázni. (Ennek a meséskönyvnek a majdnem új állapotú darabját Józsi 8-10 évvel ezelőtt megvette a bolha- piacon, és Bélának ajándékozta.)